Legyen a 100%Fradi a kezdőlapom!
keresés
Új jövőképet vázolt az új FTC-vezér: interjú Berkessel a 100%Fradiban
fradimobilfradivideoprogram naptárképgalériaA nap képe

2010. július 30. (péntek)


Már csak matematikai esélyünk van a továbbjutásra
[2004-12-01 23:03]
Egy jó első, és egy gyenge második félidő után 2-1-s vereséget szenvedtünk a Baseltől, ezzel a továbbjutás szempontjából már-már kilátástalan helyzetbe kerültünk.
-FTC.hu-
A mérkőzést a Basel kezdte jobban, a védelmünk azonban jól oldotta meg a feladatát, főleg Lipcsei és Gyepes volt átjátszhatatlan. A találkozó elején Carignano és Rossi veszélyeztetett több ízben is, de hol Szűcs, hol pedig a védők mentették meg a góltól a Fradit. A 24. percben aztán megszereztük a vezetést: Bajevski jól tolta meg a labdát Szmiljanics mellett, a védő a büntetőterületen belül csak szabálytalanul tudta szerelni a macedón támadót. A jogosan megítélt büntetőt Huszti a kapusba lőtte, de a kipattanót Rósa elé fejelte, aki egy méterről a kapuba gurította a labdát. (1-0) A folytatásban Vágner és Zavadszky is gólt szerezhetett volna, de mindkét játékosunk lövése után Zuberbühler bravúrral védett. Gyepes 10 méteres lövése pedig centikkel kerülte el a Basel kapuját.
A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a Basel. Az 58. percben Kléber beadása után Rossi lőtt Szűcs kapujába (1-1). A folytatásban is a svájciak voltak aktívabbak, mi sajnos sok hibával játszottunk, csak elvétve jutottunk el a baseliek kapujáig. A mérkőzés hajrájában góllá érett a vendégek fölénye: Kléber ismét jól adott középre, Huggel pedig a kapu jobb oldalába fejelt. (1-2) Öt perccel a lefújás előtt óriási egyenlítési lehetőséget szalasztottunk el: egy kezezés miatt az ukrán játékvezető másodszor is büntetőt ítélt a javunkra, Szűcs azonban a kapu mellé rúgta a 11-est.
A továbbjutáshoz a mieinknek december 16-án a Hearts otthonában mindenképp nyerniük kell, lehetőleg minél több góllal, a Baselnek pedig hazai pályán vereséget kell szenvednie a Feyenoordtól.




<< vissza Nyomtatható változat A hír küldése
További híreink
2010-07-29 McCabe: A Ferencvárosnak ki kell alakítani a saját arculatát
2010-07-29 Prukner: Harcos, jó és győztes Fradit szeretnék látni a Paks ellen
2010-07-29 Képgaléria: Az új idegenbeli mez
2010-07-29 Már ma megkezdődik az idegenbeli mez árusítása
2010-07-29 Trakysról még nem döntöttek, Balog sorsa péntekig eldől
2010-07-29 Megújult a Ferencváros idegenbeli meze
2010-07-29 "Fradistának lenni felelősség" - új kampány
2010-07-29 Prukner: Egy kis szerencsével nyerhettünk volna
2010-07-29 Szabó vezet a bajnoki idénynyitón
2010-07-28 Ligakupa: Fiataljaink biztató döntetlenje Pápán
[Archivum]


100%Fradi:

A tartalomból:

» Új jövőkép a Fradi előtt - interjú az új vezérigazgatóval
» Andrezinho, alias Diego
» Heinz, a szerethető cseh vitéz
» További érdekességek


Fradimobil:

SZÍNES HÁTTÉRKÉP
Küldd az FR6K851 kódot a 0691-227-222-re!


További tartalmak

CSENGŐHANGOK
Küldd az FR16050-at a 06-91-229-999-re!

Fradi induló - eredeti hangzásban

Újabb csengések itt!
Infók itt a letöltéshez

szavazás
Mennyien leszünk az első hazai bajnokin?
1.3-5 ezer
2.5-8 ezer
3.9-12 ezer
4.12-15 ezer
1.(12%)
2.(32%)
3.(47%)
4.(9%)
Korábbi szavazások eredményei
Te kiket játszatnál a(z) Paks elleni mérkőzésen?
A kezdőcsapat az eddigi szavazatok alapján:
Marko Ranilovic (295)
Djordje Tutoric (386)
Csizmadia Csaba (374)
Rodenbücher István (306)
Junior (283)
Tóth Bence (274)
Andrezinho (257)
Kulcsár Dávid (235)
Maróti Béla (227)
Marek Heinz (385)
Igor Pisanjuk (145)
Csatlakozz!



Legyen ez a kezdőlapom!

Oldalainkra eddig 144744588 alkalommal voltak kiváncsiak. Köszönjük!

© FTC Rt. - www.FTC.hu - Minden jog fenntartva.

Az oldalak szöveges tartalmát csak a forrás (100% Fradi) megjelőlésével lehet felhasználni, kizárólag internetes, napi és hetilapos szerkesztőségi célokra. Amennyiben csak a szöveges tartalmak egyes részei kerülnek felhasználásra, a 100% Fradi megjelölést abban az esetben is fel kell tünteni. Képek másolása és másodközlése kizárólag a 100% Fradi írásos hozzájárulásával lehetséges. A szövegek rendszeres másodközlése is térítésmentes, de kizárólag a 100% Fradi-val történt írásos megállapodás esetén lehetséges.