Legyen a 100%Fradi a kezdőlapom!
search

fradimobilfradivideoprogram naptárképgalériaA nap képe

07 / 30 / 2010
László Csaba: nyerni megyünk a Schalke otthonába
[2004-11-04 23:51]
A lefújás után László Csaba érthető módon nem volt maradéktalanul elégedett az eredménnyel.
-FTC-
- Csalódott vagyok, hiszen jobban játszottunk ellenfelünknél- mondta a vezetőedzőnk. - Sajnos nem sikerült kihasználnunk a helyzeteinket, míg a Feyenoord szinte az egyetlen lehetőségéből gólt szerzett. Nem szokásom a bírókkal foglalkozni, de a negyedik játékvezető elismerte, hogy kollégája több esetben is a kárunkra tévedett. Meggyőződésem, hogy legalább egy jogos tizenegyestől megfosztottak minket. Gratulálok a nagyszerűen küzdő csapatomnak. Mi mást is mondhatnék: nyerni megyünk a Schalke otthonába.

Ruud Gullit sem volt felhőtlenül boldog, főleg az első 45 percben várt többet együttesétől.
Az első félidőben gyengén játszottunk, a bekapott gólunk egyértelműen Babosé volt – mondta Gullit. - Egy klasszis kapusnak nem szabad ilyen gólt kapnia. A második játékrészben aztán rendeztük a sorainkat, és ha lett volna egy kis szerencsénk a győzelmet is megszerezhettük volna. A Ferencváros egy erős jó csapat, meg kellett dolgoznunk az egy pontért. Külön szeretném kiemelni a Ferencváros rasszizmus elleni akcióját, ami nagyon jól sikerült, és remélem, egyre többen csatlakoznak majd a kampányhoz.





<< back Print style
More news
2005-12-28 Tourist Infos (Budapest, Hungary)
2004-11-25 We beat ourselves in the AufSchalke Arena
2004-11-17 Spreading the message in Hungary
2004-11-05 We must have won against Feyenoord
2004-11-04 Stop the racism!
2004-10-20 Stop racism!
2004-10-18 Feyenoord is not unbeatable
2004-10-06 Gullit is satisfied about the draw
2004-10-05 Feyenoord, Schalke, Basel and Hearts in our group!
2004-10-01 The statement of Ferencváros - FTC vs Millwall
[Archivum]
search

szavazás
1.3-5 ezer
2.5-8 ezer
3.9-12 ezer
4.12-15 ezer
1.(12%)
2.(32%)
3.(47%)
4.(9%)
Results
The starting team: (based on the poll)
Marko Ranilovic (296)
Djordje Tutoric (387)
Csizmadia Csaba (375)
Rodenbücher István (307)
Junior (283)
Tóth Bence (274)
Andrezinho (258)
Kulcsár Dávid (235)
Maróti Béla (227)
Marek Heinz (386)
Igor Pisanjuk (145)

Set as my Homepage!

Our pages have been visited 144744673 times. Thank You!

© FTC Sport and Football Ltd. - www.FTC.hu - All rights reserved.